Már egy ideje kerestem a helyet, ahol hasznos lehetek, ahol olyan munkát végezhetek, amire büszke lehetek. Mivel mások odaadó meghallgatása, az odafigyelés, ráhangolódás és megértés mindig is fontos volt számomra, úgy éreztem, ott a helyem.

Alkalmasnak találtattam, és elkezdődött a képzésünk. Tanulságos, élvezetes, inspiráló, izgalmas, katartikus – ezek a szavak jutnak eszembe, ha a felkészítő tanfolyamunkra gondolok. Majd megkezdtük a szolgálatot: kihívásokkal teli, szívet-lelket igénybe vevő éjszakák következtek, de amikor a beszélgetés végén úgy búcsúzik el az ismeretlen hívó egy nagy sóhaj után, hogy „Köszönöm, sokat segített.”, akkor mindig úgy érzem, valami fontosat tettem. Adtam valamit magamból és gazdagodtam az öröm érzésével, hogy segíthettem, a bizakodás érzésével, hogy most könnyebb neki, a büszkeség érzésével, hogy képes voltam, a megerősödés érzésével, hogy van jelentősége annak, amit csinálok. És ami még ezen túl is itt tart, az az ügyelők közössége

 

Egy csoport, ahol az elfogadás az egyik legnagyobb érték, ahol mindenki fontos és mindenki értékes, ahol bármi kimondható, ahol sok a szeretet és az inspiráció, és ahol van lehetőségünk folyamatos fejlődésre mind emberileg, mind szakmailag. A helyemen vagyok.